Beszélgetés Almási Lászlóval volt NB1-es labdarúgóval

Egy kellemes reggel a Belváros egyik kávézójában vártam, s közben azon töprengtem, hogy milyen kérdéssel bombázhatnám a profi labdarúgóból lett üzletembert. Bevallom őszintén, hogy nagyon izgultam mivel ötletem sem volt, hogyan kezdjünk neki a beszélgetésnek.

De amint kilenc óra lett, Ő pontosan megjelent, sportosan, fülig érő szájjal és közvetlenül. Akkora minden izgalmam tovaszállt és tudtam, hogy egy nagy és baráti beszélgetés részese leszek.

Meséld el nekem, hogy jött az életedbe a foci?

Pásztón, ahol én születtem ott találkoztam először a labdarúgással. Egészen kisgyerekként már édesapám révén megismerkedtem ezzel a sporttal, mivel ő is anno futballista volt. Már hat éves koromban elhatároztam, hogy belőlem profi focista lesz és ez a cél lobogott mindig is a szemem előtt.

Gondolom akkor az első csapatod is Pásztón volt?

Természetesen! Már nyolc évesen bevettek a korosztályos csapatba és onnan szépen elkezdtem felfelé lépkedni a ranglétrán. Előfordult az is, hogy az idősebb korosztályok csapataiban kaptam helyet.

Mikor jött az első váltás az életedben?

Középiskolás koromra elkerültem otthonról. Egy barátom látott egy újsághirdetést, amelyben fiatal fiúkat toboroztak az éppen akkor megalapított Váci Futballakadémiára, s úgy voltam vele, hogy miért ne próbálnám meg? Közel háromszáz gyermek jelentkezett és mérette meg magát abban az évben, de nekem sikerült felvételt nyernem.  Abban az időben, az itthoni viszonyokhoz képest jobbak voltak a körülmények. Sokkal nagyobb volt az edzésszám és profi szakemberek segítették a felkészülésünk.

Abban az időben a Váci egyesület NB1-ben szerepelt. Sikerült bemutatkoznod?

Az élet úgy hozta, hogy tizennyolc évesen sikerült bemutatkoznom az első csapatban. Nagyon kevés embernek adatott meg ennyire fiatalon az élvonalban szerepelni, talán Lisztes Krisztián volt, még aki fiatalon a nagyközönség elé léphetett.

Ezt most furcsán hallom, hisz napjainkban rengeteg gyereket neveznek az élvonalbeli csapatok. Ez akkor másképp működött?

Hát persze, hisz akkor nem volt az országban ilyen sok akadémia és csak néhány játékosnak volt menedzsere. A mai focisták ennyi előnyt élveznek, hogy nekik már egyengetik a karrierjüket.

Te teljesen egyedül intéztél mindent?

Egyes egyedül. Bár ha lett volna nekem is menedzsmentem, akkor lehet többre is vihettem volna. ( Hatalmas mosoly jelent meg Laci arcán!)

"Sokan nem tehetik meg ugyanazokat a dolgokat, mint a legnagyobb sztárok"

Mit gondolsz ezek után a mai fiatalokról és akadémistákról?

Lehet, hogy nem értenek velem egyet nagyon sokan, de nem tartom annyira jónak a mostani oktatást. Ha nagyon profik akarunk lenni, akkor oda kell figyelni a sporton kívül a tanulásra, a helyes táplálkozásra és pályánk kívüli életre is. A magyar fiataloknak fejben való hozzáállásban kéne sokat fejlődni. Amíg ezen nem tud egyik nevelőegyesület sem változtatni és a megfelelő szakmai hátteret biztosítani erre a problémára, addig nem hogy külföldön, de még a hazai bajnokságban sem fognak tudni stabilan helyt állni az akadémiát elhagyó játékosok. Sőt! Ezeknek az intézményeknek fel kéne készíteni a gyerekeket a nagybetűs életre is, hisz ha egyszer abbahagyják a focit, akkor nagyon sokan tanácstalanok, hogy mihez is kezdjenek magukkal a karrier után. De ugyanakkor a fiatalokból sokszor hiányzik az alázat és az elszántság. Nem csak a példaképek utánzásával kéne törődni! Sokan nem tehetik meg ugyanazokat a dolgokat, mint a legnagyobb sztárok és ezt sokszor elfelejtik.

Érdekes és szerintem mindennapi problémákat ecseteltél sajnos. De lépjünk tovább, hisz nem ragadtál meg Vácon.

A váci éveim után egy kis ausztriai túrára indultam. Az akkor még első osztályú Admira Wacker igazolt le, de az akkori szabályok szerint nem játszhatott csak korlátozott számú külföldi a csapatokban így sajnos kölcsönadtak alacsonyabb osztályú kluboknak. Lett volna lehetőségem még az osztrákoknál egy váltásra, de a makacsságom és a honvágyam inkább hazahívott.

Visszamentél Vácra?

Nem! Egy kicsit játszottam Pásztón és Salgótarjánban, ezek után pedig leigazolt a Diósgyőr. Ott aztán megtudta a magyar focista is, hogy milyen érzés igazi profinak lenni. A szurkolók és város szeretetét élvezte mindenki, aki abban az együttesben szerepelt. Nagyon jó csapat alakult ki Miskolcon és volt lehetőségem például olyan emberrel is játszani, mint Horváth Feri és többek között Zoran Kuntics is volt edzőm. Rengeteg inspirációt lehet meríteni tőlük!

Az a Horváth Ferenc, aki manapság a Diósgyőr edzője?

Igen ő az! Nagyon jó szakembernek és pedagógusnak tartom. Jól tud bánni az emberekkel és nem hiszed el, de minden beszéde után úgy mész fel a pályára, hogy számodra nem létezik lehetetlen. Sokkal több ilyen ember kéne a magyar labdarúgásnak.

Ezek szerint a legnagyobb élmények Miskolchoz kötnek?

Nem mindegyik, de elhiheted, hogy egy Ferencváros vagy egy Debrecen elleni hazai fellépés mennyire lázba tudja hozni az embert.

"Én mindenkitől a maximumot várom el!"

Elhiszem! Még én is beleborzongtam. De akkor hova kötnek a legszebb évek?

Diósgyőr után következett egy kis Szolnok és utána Bőcs és végül hat éven keresztű szolgáltam a Tatabánya együttesét. Gyönyörű időszakot tudhatok magaménak, ahol szerettek a szurkolók és a csapattársaim is. Az utolsó években pedig már az én karomra került a csapatkapitányi karszalag is. Olyan emberekkel ismerkedtem meg és lettek a barátaim és tanítóim, mint Kiprich József, Csertői Aurél, Dajka László, Vince István, P. Nagy László és Bozsik József. Csupa nagy név. De aztán egyszer ennek a gyönyörű korszaknak is vége lett.

Onnan hova tovább?

Azóta nem játszottam egyetlen egyesületben sem! Sajnos a mentalitásom és a nagy győzni akarásom nem egyeztethető össze egy amatőr vagy fél profi csapattal. Sosem tudtam az egymásközti játékot sem félvállról venni. Én mindenkitől a maximumot várom el! Tudom ez sem mindig jó, de én ilyen vagyok.

Gondolkodtál-e abban, hogy edzőnek állsz?

Sosem vonzott annyira az edzősködés, hogy ebben képzeljem el a jövőmet, s tűz nélkül pedig semmibe sem vágnék bele.

Szép karriernek mondható a tied. Maradt benned hiányérzet?

Sajnos a felnőtt válogatott mezét nem tudtam magamra venni, persze azzal is tisztában vagyok, hogy ennél sokkal többet kellett volna az asztalra letenni. De rengeteg siker ért a sportban és bízom benne, hogy az életben is megszerzem ezeket a sikereket.

Ha jól tudom, akkor teljesen sportmentes foglalkozásod van. Kérlek, mondd el, hogy most mivel foglalkozol?

Egy szépségszalont működtetek és mellette hálózatépítéssel is foglalkozom.

Hogyan jött az ötlet, hogy ezt csináld?

A szalon már működött a tatabányai éveim alatt is, de a nagy szerelem most a hálózatépítés. Annyira jól érzem magam benne és rettentően inspirál az a környezet, ami engem körülvesz. Folyamatos tanulás most az életem és kommunikáció.

"Megtanítanám már nagyon fiatalon, hogy legyenek céljaik"

Ezt most nem teljesen értem. Kifejtenéd bővebben, hogy mit értesz ezen?

Optimista és céltudatos vagyok ugyanúgy, mint anno a pályán voltam. Életcélomnak tekintem, hogy minél több emberhez eljuttassam ezt az érzést. Mindenki csak azt gondolja, hogy ebből csak az keres, jól aki az elsők között van és milliókat kaszál. Pedig nem igaz! Én egy szabad ember vagyok, aki maga tudja beosztani az idejét és azt csinál, amit szeret. Ezt bárki meg tudná csinálni, hogy annyit keressen ilyen és ehhez hasonló üzlettel, mint amennyit például most keres alkalmazottként csak az emberek, pesszimisták és nem mernek változtatni az életükön.

Nagyon sokan félnek a változástól, nem mindenki lehet ezen a téren szerencsés vagy tehetséges.

Én ezekben nem értek egyet. Én egyáltalán nem voltam gyerekként sem tehetséges. Akaraterővel és célkitűzéssel értem el azt, hogy profi focista legyek. Ugyanezt vallom az életben is és a gyerekeket is megtanítanám már nagyon fiatalon, hogy legyenek céljaik. Sajnálom, hogy ehhez hasonló tananyagok nincsenek, pedig biztosan sokat lendítene néhány életen. A szerencsében meg egyáltalán nem hiszek, hisz az életben minden okkal történik.

A tudatosságod ezek szerint nem csak a pályán érvényesítetted, hanem az életbe is áthoztad, ami szerintem követendő példa. A sport akkor teljesen kiesett az életedből?

Dehogy is! Nagyon is jelen van! Heti több napot járok edzőterembe, futok és biciklizem is. Mellette még a küzdősportba is belekóstoltam. Nagyon jól ki tudja kapcsolni az embert.

Mit gondolsz, hogy a gyerek sportoljon vagy sem?

Egyértelműen igen. Ha lehetne ezt is kötelezővé tenném! Nem kell profi sportolónak készülnie mindenkinek csak végezzen valamilyen testmozgást vagy játsszon csapatsportot. Pozitív hatással lesz az életére, a személyisége jó irányba fog fejlődni és lehet, hogy a közösségformáló erő életre szóló barátságokat hoz neki. Azt meg ne felejtsük el, hogy aki valaha is sportolt az az életben is sokkal kitartóbb és magabiztosabb. Ezek nagyon fontosak ahhoz, hogy az ember sikeres legyen.

Van-e mottód, ami szerint éled az életed?

Nagyon sok eszembe jut most, de talán a legfontosabb:

A sikernek nem receptje van, hanem ára.